2013 augusztus 10. | Szerző: nyuszkomuszko
Most esne igazán jól a felhők felett lebegni. Biztos, hogy odalebegnék Hozzá.
A legjobb lenne egyszerűen csak elfelejteni. Úgy ahogy van. Kár volt aznap felkeveredni abba a lakásba, ahol ő ott volt. Meg kár volt utána egy percig is gondolnom rá. Aztán kár volt neki megadnom a telefonszámomat… Minden kár volt. Most megint egy nagy hazugság lesz az életem. Ha meg nem akarnék hazudozni… Nem is akarok, csak így jön ki…
Ma arra járkáltam ahol előfordulhat, de nem volt sehol.. Lehet h tényleg lement vidékre, és nem csak lerázni akart. A telefonját se vettem fel, pedig nem a saját számomról hívtam. Nagyon akartam vele találkozni ma (mindig…)
Na most hogy kéne hatékonyan kiűzni a gondolataimból???
szívrablás
2013 augusztus 10. | Szerző: nyuszkomuszko
Teljesen odavagyok egy utolsó szar szemét bűnözőért. Mentsen meg valaki.
Leírni nem tudom…. De mint egy hurrikán a fákat, úgy csavart ki gyökerestől az eddigi életemből.
Pedig kívülről nézve olyan harmonikus életem van. Egyedül az izgalom hiányzott belőle, egészen eddig.
Olyan gecinek érzem magam, de nem tudok mit csinálni (akarok egyáltalán?)…
Azt akarom, hogy csak szó nélkül raboljon el, vágjon be a kocsijába, és ne forduljunk vissza.
Illúziókba nem ringatom magam. Bőven elég, hogy én ennyire odavagyok érte. Ha őszinte akarok lenni, semmi más nem is érdekel, az sem, hogy ő hogy áll hozzám.
Tegnap is majdnem találkoztam vele, csak nem jött össze végül… Remélem, hogy holnap már egy légtérben tartózkodhatok vele…
teljesen meghülyültem
dekadens agyfrekvencia
2013 február 12. | Szerző: nyuszkomuszko
Nincs is jobb dolog télen, mint a földön fetrengve netezni az új LCD tévéről, az új padlófűtéses lakásodba, miközben azt a házi készítésű sült kolbászt tömöd magadba, amit a szüleidtől kaptál. Persze totál egyedül, mert hiába társas lény az ember, azt vettem észre magamon, hogy szívesebben vagyok egyedül. Lehet hogy csak azért, mert egyre ritkább az értelmes ember, a jópofizás meg nem az én műfajom. Főleg az én korosztályomba, huszonéves semmirevaló komolytalan selejtek, a hideg futkos tőlük a hátamon.
Szeretnék találni valakit, akire felnézhetek, de nem nagyon akad. Olyan se, aki motiválna. Akármerre nézek, mindenfelé totális közöny. Hazudnék, ha letagadnám hogy bennem is az van. Persze, de próbálok tőle megszabadulni, bár egyre jobban hajlok felé, hogy ezen lassan már csak az ólom segíthet. A körülöttem növekvő dekadencia lassan magával ránt, ami nem feltétlen probléma, ha az ember élvezi a zuhanást, csak tudni kell, mikor nyissunk ernyőt, szerintem. Minden történésnek megvan a maga szépsége, ha az ember hajlandó átadni magát neki. Tényleg játék az élet, csak sokan azt felejtik el, egyedül a sajátjukkal játszadozhatnak. Azon túl szándéktól függően felelőtlenségnek, rosszindulatnak, stb. lehet nevezni.
Sok ember olyan hülye, hogy fel sem fogja, mit csinál. A “következmény” szót egyre kevesebben ismerik, ahogy a felelősségvállalást is. Könnyebb mindig másokat hibáztatni.
Magunknak hazudni pedig a legkönnyebb és legnépszerűbb módi, én egyszerűen odavagyok érte. Néha már nem tudom, mi igazság, és mi hazugság. Nem is nagyon érdekel. Például észrevettem magamon, hogy nem bízok senkiben. Sokáig hazudtam mindenkinek, magamnak is, hogy bizalom nélkül nincs értelme semminek….. Az “adjunk egy lehetőséget mindennek és mindenkinek” elv szent hírnöke voltam. Aztán egyszer csak ráébredtem, hogy baromságokat beszélek, és igazából én is egyre kevésbé hiszem el. Megpróbáltam tudatosan úgy élni, hogy minden hazugságot nélkülözzek, aminek az lett az eredménye, hogy napokig szótlanul ültem és bámultam magam elé, mert nem voltak olyan hazugságok, hogy “igen, van kedvem hozzá”, “szívesen vacsorázok veled”, “annyira érdekel, mi történt veled ma” estébé estébé estébé….
Ezek után arra a következtetésre jutottam, hogy a csendesbunkó stílus sem jó semmire, és hogy igencsak megüresedtem az évek alatt, mert emléxem, nem is olyan rég még annyira ártatlan, szeretetre vágyó, és szeretni akaró, naiv teremtés voltam, hogy az már szinte fájt.
Most is, csak sajnos ezzel semmire sem megyek.
A lényeg az, hogy utálom a határidőket, és azt is, hogy minden elintéznivalómat mindig az utolsó pillanatra halasztom, hogy aztán napokig idegeskedjek, hogy sikerül-e időben elintézni.
kicsit kivagyok
2012 március 17. | Szerző: nyuszkomuszko
Kicsit kezd idegesíteni hogy ha a pasim melózik, akkor mindig ilyen meg olyan nőkről pakol ki képeket fészbúkra, és hosszasan tárgyalják, hogy csinálnák meg minden módon. Vagy mellette még azt is, hogy az összes nő mekkora ribanc, és ígytovább ésígytovább. Persze sosem szólok érte, de ez mi?? Most kajak ennyire hülyének néz az összes pasim? Most komolyan. Szóljak hogy zavar, vagy ne? Őszintén szólva fogalmam sincs, mit tegyek.
Tegnap rájöttem, hogy az egyedüllétet sem nekem találták ki. Mármint olyan értelemben, hogy itt maradtam nála amíg ő melózott, és egész nap bent voltam a lakásba. Nem nagyon ismerek itt senkit, ésmivel a világvégén végén van, nehéz olyan helyre jutnom ahol már igen, úgyhogy inkább itt maradtam, de ezalatt a 24 óra alatt vagy 10 évet öregedtem. Azzal vigasztaltam magam, hogy majd hazaér, reggel, és hú de jó lesz. Frászt. Kb egyből el is ment, és majd valamikor DÉLUTÁN ér haza, úgyhogy megint csak egyedül vagyok. Persze nem hiba ez, vagy valami hogy dolgozik meg intézi a dolgait, inkább én estem csapdába ettől a holtidőtől, amíg a felvételi tart, és nincs melóm, ezáltal nem tudok magammal mit kezdeni. Szörnyű. Mondjuk a dologhoz az is hozzátartozik, hogy csütörtökön azt mondta, szombaton kiruccanunk valahová. Ha tudtam volna hogy nem lesz az egészből semmi, tuti hogy hazamegyek. Elegem van ebből az unalmas életből, de tényleg. Valahogy fel kell dobnom magam, mert nekem amúgy is a lételemem az őrület.
nosztalgia
2012 március 14. | Szerző: nyuszkomuszko
Visszaolvastam a blogba és eszembe jutott G. Milyen nehéz volt kiverni a fejemből azt az egészet. Szerencsére már tényleg teszek rá. Főleg, hogy a barátnője megtudta, mi volt köztünk, és igencsak alpári hangvételű leveleket írt. G persze tudott a dologról, de roppantul nem érdekelte. Nem így ismertem meg. A másik meg, akinek ilyen agyszintű barátnőre van igénye….. Hát, nem mondok semmit. Már fészbukról is letörölt, most vagy azért mert látta a párom képét, és mivel futólag ismeri, és a pasas finoman szólva sem egyszerű eset, ráadásul 18 év van köztünk…. vagy ez sokkolta, vagy azt hitte, hogy átmentem egy másik egyesületbe sportolni, és besértődött. Valószínűleg sosem fogom megtudni. Bár múltkor láttam őket a pékség előtt a barátnőjével, és a legbűbájosabb mosollyal integettem. Az a tyúk meg csak durcásan bambult, mert a polgárőr kocsiban ültem. Hát, ilyen az élet.
Kár, hogy a bicajomat ellopták. Ha jobb idő lesz, jó lenne a töltésen bicózni, zenével a fülembe késődélután, mint régen…… Azok a pillanatok mindig olyan szabadságillatúak voltak. Csak én, a természet, a naplemente, a szél, a hatalmas égbolt felettem, és száguldok. I like it.
Mi lenne ha….?
2012 március 13. | Szerző: nyuszkomuszko
Már megint álmatlansággal küszködök. Tegnap hirtelen jött agonizálás miatt nem tudtam aludni, most meg egyszerűen zakatol az agyam. Azon gondolkodom épp, ha akármilyen életet választhatnék, hogy szeretnék élni. Végül arra jutottam, hogy Ausztráliában élnék, rengeteg különleges állattal, és lenne egy laboratóriumom. Persze pasim vagy férjem nem lenne, csak alkalmi szeretőim ha nagyon muszáj. Rengeteget utaznék, ezzel kompenzálnám, hogy egyedül élek, és bejárnám az egész világot. Lehet, hogy lenne egy társam is, aki olyan segéd féleség, mert hogy mindig tudományos expedíciókra mennék, és titokban szerelmes lennék belé. Ennyi nekem pont elég 😀 Ez még a biztonságos zónába esik.
Vagy régész lennék és régi történelmi források után kutatnék 😀 Úristen, rengeteg lehetőséget végiggondoltam. Nem tudok választani sem. De kár, hogy reggel 6kor kelek. És hogy még mindig nem vagyok álmos.
A!! titok…….
2012 március 10. | Szerző: nyuszkomuszko
Nem tudom, hogy örüljek-e vagy sírjak Végre nincsenek fehér foltjaim a szüleim házasságát és a születésemet illetően. Persze, majd 22 évig azt hittem, ezek a ködös foltok majd rózsaszín cukorillatú felhőkkel fognak megtelni, és tele lesznek boldogsággal, nevetéssel. Hát tévedtem. Na de ekkorát?
Egyik legkedvesebb rokonom volt szíves feltárni előttem az igazságot a legnagyobb titoktartások közepette, mondván ha valakitől visszahallja, nekem annyi. Ezért diszkréten kezelem a történetet, de elég annyi, hogy most már 100%ig tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a szülei nem boldogok, ésalig bírnak egymás mellett élni. Most már értem, miért. És anyám erkölcs csőszködik?????? És apám prédikál nekem bizonyos dolgokról???? Ez mind nagyszerű, csak a hitelesség hiányzik. Vagy tudjátok mit? Nem érdekel az sem! Egyszerűen csak őszinteséget vártam volna el. Vagy ha azt sem, akkor legalább kíméltek volna meg a hazug illúziójuktól, amibe 21 évig ringattak. Nem tudom, most hogy érezzek. Az egyik pillanatban nagyon haragszom rájuk, és csalódottságot érzek, a másikban meg büszke vagyok rájuk, hogy mindezek ellenére mindent beleadtak, hogy normális ember legyen belőlem. De akkor is. Miért hazudtak??? Miért????
szar ügy
2012 március 5. | Szerző: nyuszkomuszko
Egyszerűen megőrjít a magyar munkaerő piac. December óta próbálok valahol elhelyezkedni, de semmi. Vagy nem reagálnak, vagy behívnak 20 embert és ötöt csak úgy kiválasztanak, a többi elmehet, vagy perverz ügyvezetőkbe szaladok bele, akik “bevállalós” hölgyeket keresnek maguk mellé. Mégis mi ez? Nevetséges. Kezdem magam semmirekellőnek érezni, igen erősen. A szüleim képesek erre az érzésre vagy 20 lapáttal rátenni, mikor jönnek a “nem látjuk rajtad az igyekezetet, sosem vagy itthon, stb” szövegeikkel. Először is ismerhetnének már annyira, hogy tudják, utálok a kudarcaimról beszélni. Másrészt nem hiszem hogy munkát keresni csak egy bizonyos házban lehet, tehát a páromnál is ugyanakkora esélyem van állást találni, mint otthon. Az ilyen viselkedésükkel azt fogják elérni, hogy elköltözöm mint a vadlibák. Akármikor megtehetném, de tudom hogy rosszul lennének az ötlettől. Viszont ha így folytatják, akkor csak maguknak köszönhetik majd. Nem hiszem hogy 21 évesen magyarázkodnom kellene, miért nem vagyok otthon. Főleg úgy nem, hogy tudják, hogy a szerelmemnél vagyok. Én nem tudom, hogy nekik ez hol meglepő, vagy érthetetlen, mikor anyám 21 évesen szült engem. Ezek után biztos nehéz beleképzelni magukat a gyerekük helyzetébe. Én a helyükben örülnék. A másik pedig az, hogy ők kb. soha nincsenek otthon, de tőlem elvárják, hogy igen, mert biztos nagyon unatkozik nélkülem a ház.
fordulat
2012 február 19. | Szerző: nyuszkomuszko
Nos, az életem gyökeres fordulatot vett. A pasim kidobott és visszament az egyik exéhez, akinek azóta már gyereke született. Most boldogan pelenkázza és hagyja hogy uralkodjanak rajta. Cuki.
Én elköltöztem onnan, új barátom van, a sulit otthagytam, és új terveim vannak a jövőre nézve.
Mondanom sem kell, hogy a családom kicsit kiborult, mikor ezt így hirtelen a nyakukba zúdítottam. Olyan zavaros minden. Szeretem a mostani páromat, de néha eszembe jut a régi, és teljesen felborít mindent bennem. A bizonytalan jövőm sem hagy nyugodni. AZ is csak rádob egy lapáttal…. Kicsit elhagytam magam lelkileg. Össze kell szedjem magamat. Tanácstalan vagyok. Minden olyan hirtelen történt, és olyan nagy mennyiségben…
megint borotvaélen táncol….
2013 augusztus 10. | Szerző: nyuszkomuszko
Oldal ajánlása emailben
X