megint borotvaélen táncol….

2013 augusztus 10. | Szerző: nyuszkomuszko

idill

2011 február 23. | Szerző: nyuszkomuszko

  Nagyon üde hangulatban vagyok, és nem hat rám a kinti borongós szutyok sem. 

Akármerre nézek, csak virágos fákat látok, amik körül méhecskék zengenek, és kék eget. Néhány bárányfelhővel. Csobogó Tiszát, és madárcsicsergést. És mosolygó embereket az utcán. Sőt, nem csak mosolygó, hanem vigyorgó, vagy inkább nevető. Boldog embereket. A buszsofőr is kedvesen nevet rám, mikor felszállok. A buszon meleg van, és a lehúzott ablakból beözönlő szél borzolja a hajam, miközben a napfény simogat az üvegen át. A buszon nincs tömeg, az emberek inkább sétálnak, rövidnadrágban, pólóban. Fiatalok szórakoznak a szökőkutak mellett, a padokat úgy lepik el az emberek, mint galambok a villanyvezetékeket. Egy vers jár a fejemben:

E kettő kell nekem.

Szerelmemért föláldozom

Az életet,

Szabadságért föláldozom

Szerelmemet.

Azon gondolkodom, hogy ezt a verset akár én is írhattam volna. Leszállok, és tovább megyek. Élvezem, ahogy a cipőm talpa a száraz poros járdán kopik. Élvezem, ahogy egy lágy langyos szellő végigsimítja a végtagjaimat, és mélyen magamba szívom a kellemes virágillatot, amit magával hozott a belvárosba. Elkezdem gyorsabban szedni a lábaimat. Már hiányzik Ő. Útközben rávigyorgok a szembejövőkre, akik boldogan visszavigyorognak Mikor elhaladok egy útépítés mellett, nem zavar a felszálló por és gépzaj, sőt… Emlékeztet, hogy az élet nem áll meg. Hogy miért pont erre, nem tudom. Talán mert nem illik bele a környezetébe, mégis ott van? Egy pillanat, miért ne illene bele? Elvégre ez egy belváros, ahol az ilyesmi nem ritka. Főleg felénk. Vagy tán azért, mert ezen a szinte tökéletes napon, mikor minden jó, vannak olyanok akiknek egy gép felé görnyedve kell izzadniuk, porosodniuk egész nap? Talán ezért. Az élet elhiteti velünk, hogy ma minden jó, de valahol mindig lebukik. Lehet, hogy nem is velünk akarja elhitetni, hogy ma minden jó? Azt akarja, hogy tudjam, hogy ma nekem, csak nekem minden jó. Talán ezt. Igen. Mosolyogva megyek el a piszkos kenyérkeresők mellett, és inkább a célomra koncentrálok. Rá.
Úgy látszik, pont jókor jutott eszembe, mert hirtelen meglátom az alakját felém közeledni. Messziről látom, hogy fülig érő vigyor ül az arcán. Ugyanúgy, ahogy az enyémen. Boldogan szökkenek felé, és elkezdek szépen elé szaladni. Úgy látszik, a végtelen örömöm így öltött testet bennem. Pár pillanat múlva már az erős karjai közt fog ölelni. Igen. Én pedig az illatától mámorban úszva lágyan a szájára olvadok… Igen, azt hiszem, pont így lesz…

még mindig ugyanaz

2010 június 16. | Szerző: nyuszkomuszko

 Az éjjel azt álmodtam, hogy a pasim és egy srác a koleszból beszerveztek egy kikötözött csajt, akin kiélték a vágyaikat. Megfogadtam hogy nem féltékenykedek, hanem inkább bosszúból lefekszek a sráccal, úgy is bejön. A srác viszont húzta, előbb a haverjaival találkozott aztán sörözni ment, végül az egészből nem lett semmi.

Úgy hiányzik G. Folyton ő jár a fejembe. Viszont emellett jól érzem magam P-vel. Azt hiszem, élvezem a hiányérzetet. Ha ezt lehet így mondani. Ma elolvasgattam pár régi levelét. Hiányoznak azok az idők.

Egyébként G-hez több közöm van, mint pusztán szeretői, ő a tanítóm is egyben (nem iskolában, de ez nem lényeg) Így nyáron is fogunk találkozni. Ha akarnám, sem kerülhetném el. Bár bevalom, nem is akarom.

Viszont át sem szeretnék esni a ló túloldalára. A határokat meg kell húzni. Mert egy hazug kapcsolatban sem szeretnék élni P-vel. Még mindig nem tudom, merjek-e találkozni G-vel, vagy ne….

Idézet

2010 június 15. | Szerző: nyuszkomuszko

 ´Csak tudd, hogy létezem.Tudd, hogy közel voltam egyszer.Oly közel hozzád mint talán eddig senki sem. Amikor szívemet tartottad a kezedben önfeledten. Majd séta közben, a fák alatt.Ha közelít az éjszaka.Emlékezz rám mosolyogva: Egyszer voltam, és talán még lehettem is volna…´

A sztori

2010 június 15. | Szerző: nyuszkomuszko

 Na szóval… Kezdetnek talán jó lesz, ha kicsit összeszedem a dolgokat. 2 éve kezdődött életem eddigi legnagyobb szerelme. Minden tökéletes volt. Szerettem, ő is szeretett, nem néztem meg senkit mellette, mindent vele képzeltem, az egész életemet képes lettem volna leélni vele. Igen ám, csak egy baj volt. Volt barátnője. Kezdetben nem törődtem vele, sőt, még ki is röhögtem szerencsétlen nőt, hogy ennyire vak. Aztán egyre jobban zavart. De elhesegettem a gondolatokat, mert az a tömérdek szenvedély és törődés amit tőle kaptam, kárpótolt. (Akkor 17 és fél voltam, ő meg… Tipikus kecske nő-sárkány férfi esete.)
Addig ment ez így, amíg el nem költöztem koleszba a suli miatt. Persze nem esett róla szó, hogy mindennek vége lesz. Én nem kerestem senki társaságát, kitartottam mellette. Egészen addig, amíg be nem toppant az életembe P. Éreztem valami újat, valami izgalmasat, amikor megláttam. Nem igazán húztuk az időt, mivel ő is így volt vele. Szépen összejöttünk. P. pont az ellentéte volt G-nek. Stabil, hosszú távű őszinte kapcsolat lett, kevesebb izgalommal, meg szenvedéllyel. Örültem, hogy végre valakinek annyira fontos vagyok, hogy komolyan vesz. Ennek mind 8 hónapja. 
Azt hittem, sikerült elfelejtenem G-t, mert mikor P-vel voltam, egy idő után eszembe sem jutott, és ha valamiért igen, már nem éreztem semmit. 
Ez a hitem addig maradt meg, amíg most a hazalátogatásom alatt össze nem futottam G-vel… Eleinte nem volt semmi. Nem éreztem semmit, és örültem magamba, hogy dejó…. Amíg meg nem éreztem az illatát… Onnantól hiába küzdöttem, a szenvedély utáni vágy hihetetlen erővel tört rám, szinte a karjaiba omlottam, ahol mindig biztonságban éreztem magam, élveztem, ahogy az erős teste átölel…. 
És ennél meg is álltam. Otthon átgondoltam a dolgokat. Ha P-vel vagyok, az jó, minden harmonikus, kiegyensúlyozott, nyilván nem olyan izgi mint G-vel a titkos kapcsolat, de ez természetes. Ha viszont hazamegyek, minden G-re emlékeztet… És nyár van… Jövőhéten hazaköltözöm, és félek….. a saját érzéseimtől… De valószínűleg tudom mi lesz. Erős leszek, és G-re álmomban sem gondolok. A találkozást nem kerülhetem el vele, de bízom magamban. P-vel maradok, mert szeretem. Nem engedek a kísértésnek, ennyit nem ér.