illóolaj

2011 augusztus 31. | Szerző:

 Az utóbbi időben krónikus szeretet- és törődéshiányom akadt, amit elfelejtettem közölni a körülöttem lévőkkel, ezért úgy éreztem hogy el vagyok hanyagolva. Magamban őrlődtem, fejben másnál kerestem a boldogságot, aztán egyik pillanatról a másikra kifakadtam, és elmondtam h mi a bajom, és azóta jól vagyok.
Így a nyarat eltekintve volt jó pár illóolaj-pillanatom. Az olyan pillanatot jelent nálam, amikor valami vagy valaki magával ragad, teljesen a hatása alá kerülsz, megbabonáz, és amíg tart, teljesen ki akarod élvezni minden percét. Persze fejben, és amennyire engedve van, tettekben. Semmi esetre sem szabad megtörni, csak hagyni kell, hogy vigyen magával.
Milyen szépek, és olyan jó rájuk visszaemlékezni…. egy egy magába olvasztó tekintetre, vagy egy egy olyan mondatra, ami “kicsúszott és meghatott, boldoggá tett, és elhagyott….” Egy egy olyan dologra, aminek sosem szabadott volna létrejönnie, de még is létrejött, és nem lett elrontva felesleges verbális fixációkkal, hanem csendben jött, csendben ment el, és mégis itt maradt egy része.

Címkék:

semmi

2011 július 26. | Szerző:

 Mostanában nincs túl sok kedvem írni…. monotonmeló, apa kórházbakerült, és semmi említésre méltó nem történik, amiről szívesen írnék….

Címkék:

itthon

2011 július 16. | Szerző:

 Tegnap hazautaztam. Micsoda út volt. Egy részeg fesztiválozóval, meg egy katonával találkoztam a vonaton. Nos, a katonával lehet h még valamikor összefutok. 
Itthon pedig csak anyum van, a srácok nyaralnak. Tiszta csaj hétvége 🙂

Tegnap bevásárolgattunk, ma pedig átjönnek barátnőim, akiket vagy 3 hónapja nem láttam. Lesz miről beszélnünk. 

A szerelmem is elvan, tegnap aranypéntek volt… Még jó, hogy felhívott párszor az éjszaka folyamán, és közölte hogy hol van, mert ma reggel azzal kezdte, hogy nem emlékszik, merre járt 🙂 Hát ilyen ez. 🙂 Viszont nem győzte hangsúlyozni, mennyire szeret. =)

Címkék:

olyan nehéz lenne?

2011 július 14. | Szerző:

 Az elmúlt 2-3 nap egész kiegyensúlyozott volt. Nappal barátnő, este itthon, Neki nappal meló itt ott, este itthon. Holnap hazamegyek a szüleimhez hétvégére, hétfőtől pedig dolgozok. 

Ő ahhoz képest, hogy mi a helyzet, meglepően vidám és jókedvű, szinte már gyanúsan. Persze, lehet hogy a szokatlan gondtalanság amivel nem bírok megbarátkozni, de épp az előbb jutott eszembe, hogy mi van, ha megcsal. Mióta itt a volt barátnője, mindennap beparfümözi magát, mielőtt elindul. Pedig ezt ezer éve nem csinálta. Jó, tudom én, hogy én vagyok paranoiás, mert egyszerűen nem szoktam meg, hogy valami, ha csak néhány napig is, de hibátlanul működjön. 
Ha most elkezdeném kicsapni a balhét a feltételezéseimből, azzal még nagyobb balhét csinálnék, mert nem bízom benne, meg különben is. Ebből sértődés lenne, ami, ha nem állok le az efféle viselkedéssel, hogy gyanúsítgatom, eljut odáig, hogy “csakazértis, nesze, most már legalább okod is van”. És mikor ez kiderül, hogy tényleg megcsalt, akkor jön a “te hajszoltál bele”, meg a “most legalább neked van igazad, örüljél”, és innentől kezdve a nagy érdektelenség és passzivitás, ami a kapcsolat halálát jelenti. 

Ezt elkerülendő, számba veszem a másik lehetőséget, hogy egyszerűen csak örül a kis tennivalóinak, jól érzi magát, örül hogy szeretem, és hogy ő is szeret, meg hogy most semmin sem kell drámáznunk, beleveszett a mindennapok teendőibe, és pörög az élettel együtt. 

Nyilvánvalóan a második. De miért olyan nehéz ezt elhinni? Miért olyan szokatlan, hogy valami jól működik? És miért állunk le ilyenkor magunkkal ösztönösen problémát gyártani, mondván, hogy “ez így túl szép, hogy igaz legyen”? Pedig egyszerűen lehet, hogy csak hinni kéne benne. A kapcsolatunkban, a párunkban, magunkban. Ez azonban, saját és a körülöttem lévők példáit látva, elég nehezünkre esik.

Hajrá hajrá, próbáljuk tudatosan a jót keresni végre a rossz helyett, álljunk le a felesleges kérdőre vonásokkal, és tanuljunk meg bízni végre!

Címkék:

ex necc

2011 július 13. | Szerző:

 Most úgy érzem, a kapcsolatunk kicsit több törődést igényel mint eddig. Részemről már mennék haza, hiányoznak az otthoniak, a régi életem. Ez az első nyaram, amit nem otthon töltök, és nagyon furcsa. Persze szép, és szeretem, de a másik is hiányzik.
Részéről felbukkant az első igazi szerelme, akitől azóta is szenved. Neki ő olyan, mint nekem G, csak 10x durvábban. Legutóbb 3 éve látta. Mindig felkavarja. Amit maximálisan megértek. Biztos nehéz most neki, mellette kell álljak. És igazából, mellette is akarok állni. 

Címkék:

(L)

2011 július 9. | Szerző:

  Medencében hisztizés ide, egymás agyára menés oda, a lényeg számít, és nem baj ha ezt néha a másik tudomására hozzuk. 

Ő elment sörözni pár barátjával késő délután, én pedig hazajöttem barátnőmmel, főzőcskéztünk, egy kis SATC, az élet nagy gondjainak megvitatása, stb. Mivel másnap korán megy szolgálatba, gondoltam időbe hazaér. Mivel én is mindennap korán kelek, olyan 10 körül lefeküdtem aludni. Arra keltem, hogy lerúgtam a távirányítót az ágy széléről. Mondtam magamban, hogy “lesz*rom”… Aztán eszembe jutott, hogy biztos felkeltettem az én Drágámat. És ekkor kapcsoltam, hogy ő sörözni ment. Odafordultam, és nem feküdt a helyén. Megnéztem az időt. Hajnali fél 1! Mivel másnap szoli, hajnalba kel, és ha oda részegen megy, hát… Bajok lennének. 
Mivel pénz nincs a kártyámon, a netről írtam neki egy smst, hogy jól van-e. Nem írt vissza. Nem is hívott. A legszörnyűbb képek lebegtek a szemem előtt. Mindig felhív, főleg ha iszok, mindig! Nem számít neki hány óra. Nekem sem. Órákat tudunk beszélgetni, vagy csak szavakkal szeretni a másikat. És ezt akár 3-4 alkalommal is egy este. Ezért volt furcsa, hogy még semmi. Azt hittem, történt vele valami. Akkor és ott, hajnalban, kétségek és könnyek között tépelődve nem bírtam itthon maradni, felöltöztem, és elmentem hogy megkeressem, mert úgy éreztem, ezt kell tennem. Végigmentem mindenhol a belvárosban. Végignéztem az összes helyet, ahol lehetett, amiket ismertem. Nem vittem mást magammal, csak a telefonom, és egy papírzsebkendőt. fél 2ig bolyongtam, és akkor úgy döntöttem, hogy ideje hazamennem, amikor felhívott. Azt mondta, hiányzok, szeret, és egész este rám gondolt. Annyira örültem, hogy semmi baja nincs. Azt mondta, azért nem hívott, mert azt hitte alszom, és nem akart felkelteni, viszont nem bírta tovább. Megkérdezte,hol vagyok. Mondtam hogy a belvárosba. Lehívott az úszóházba, mert hogy ott volt. Mentem is, mint a szél. Mikor odaértem, úgy örült, és persze én is…. Már megint úgy nézett rám, azzal az őszinte szerelmet sugárzó szempár-mosoly párossal. Ott maradtam, és fél 5kor értünk haza. Mondanom sem kell, hogy nem mentem dolgozni, ő pedig elkésett, de szerencsére semmi baja nem lett belőle. Háh. Még minsig szerelmes vagyok <3

Címkék:

skizo

2011 július 8. | Szerző:

 Vannak olyan hülye típusú emberek, mint én. Zsigerből elutasítok mindenkit, aki valami jót akar tenni velem, és én teszem azt szeretem az illetőt. A közeledéseivel együtt. A szándékával együtt. Egyszerűen nem megy. A barátom szeretne megtanítani úszni. Én is szeretnék megtanulni úszni. De amint belemegyek a medencébe, átalakul az egész tanítvány-tanár dologgá, és nem bírok rá kétféleképpen nézni. Ha úgy nézek rá, mint a barátomra, akkor elhülyéskedem az egészet. Ha meg úgy, mint egy tanárra, akkor meg semmi olyan nem fér bele, hogy megsimogat, megpuszil, mert ideges leszek. Sajnos anno, mikor sportoltam, nem volt olyan, hogy valami elég jó legyen, nem volt dicséret, nem volt kedvesség, az edzőkkel szemben pedig mélységes mély alázat és behódolás. Valahogy így állok én minden sportág minden edzőjéhez, és ha ez az edző történetesen a pasim, nem tudom összerakni a képet. Vajon jó ez így? Vagy bennem van a hiba? Ki lehet nőni, túl lehet rajta lépni, vagy örökre így marad? Nem szeretem a felesleges feszültségeket, és a tehetetlenséget. Mikor az agyam azt mondja, hogy örüljél, mekkora lehetőséged van, a belsőm pedig azt, hogy ne engedj az akaratának, ne hagyd hogy uralkodjon rajtad. Ami tök hülyeség, mert ő csak jót akar, de tekintve a fent említett helyzetre… Én nem is tudom, mit tegyek. Ez így nem tetszik. Nem akarok ilyen lenni. A múlt berögzült dolgai mennyire mozgathatók ki?

Címkék:

2011 július 7. | Szerző:

 Annyira élvezem a munkám, hogy hihetetlen. A munkatársaim zsír jófejek, a munkavezetőm is zsírjófej, és az idő csak úgy repül. Amia  vicc, hogy hajnalok hajnalán kelek, és délután még annyi energiám van, amennyi nem volt, mikor nem dolgoztam. Hiába, engem megöl a punnyadás. De most visszatértem! 

A barátnőm kezd az agyamra menni, ezzel a “pasim csak külföldi lehet” hülyeségével. Nem tudom miben van. Valahogy fel kellene világosítanom. Fél éve próbálkozok vele, de eddig semmi nem vezetett eredményre. ffffffuuuuu

Címkék:

pénz=élet?

2011 július 6. | Szerző:

Tök jó, mikor együtt élsz valakivel, és egyikőtöknek sincs pénze. Ha ezt kibírjátok, akkor mindent. Vagy csak majdnem. De elég sok mindent. A mindennapi kajakérdés még hagyján, a gáz az, hogy gyakorlatilag világossá vált, pénz nélkül ha ki akarunk mozdulni otthonról, akkor séta. Amire egyszer sem került sor. Végül is, be voltunk zárva a 4 fal közé, nem csoda hogy néha egymás agyára mentünk. Még jobban meggyőződtem róla, hogy változatosság, változatosság, változatosság. Különben unalom. Most, hogy elkezdtem dolgozni, ugyanaz maradt a felállás. Egész nap nem találkozunk, aztán este hazaesünk fáradtan és nyűgösen. Segítség. Ha sikerül minden nap 2-3 körül elszabadulnom, akkor nem lesz ez, ha rajtam múlik. Ha beledöglök is, de hazajövök, lefürdök, kicsinosítom magam, és elinvitálom valahová a városba, kikapcsolódni, vagy akármi. Kezd kimúlni valami a kapcsolatból az állandó monoton itthonlét miatt. Mire észrevehetné már csak pajtik leszünk, nem is szerelmesek. mert hogy ő jól érzi magát így is. Persze, én is, de azért mégis csak szükség van olyan dolgokra, ami megkülönbözteti az egészet egy barátságtól, és az nem csak a szex. Amint megjön az első fizum, elviszem egy éjszakai wellnesfürdőzésre. Meglepi. 
Azért elég bizarr, hogy ha az embernek nincs pénze, és egy városban él, nincs élete sem??

Ja, amúgy meg ma felhívott G…ez is egy külön sztori. Ezzel indult a blog. Lényeg a lényeg, a kedves barátnője egy év után elkezdett piszkálni, hogy szálljak le róla, mind ezt persze igencsak alpári stílusban. Nevetséges, és nem hat meg. Semennyire. Főleg azért, mert egy kicsit elkésett. Én nem is tudom, hogy gondolta. Vagy hogy miből. Fél évente egyszer váltok vele pár szót telefonon. Múltkor írtam is neki egy levelet, a barátnője kedves levele után, hogy hanyagoljunk egymással minden kapcsolatot. Ez olyan 2 hónapja volt. És most a semmiből egyszer csak felhív, hogy a hogylétem felől érdeklődjön. Sejtem persze, hogy az igazi ok ami miatt felhívott, az valahogy derék és térd között helyezkedik el. Erre azonban nem tért ki, miután közöltem vele, hogy nyárra itt maradok dolgozni, és nem megyek haza. Azt mondta, majd felhív, hogy hogy sikerült a sulija. A nyakamat rá, hogy nem fog. De nem is baj.
Címkék:

fin

2011 július 5. | Szerző:

 Háh, férfiak. A délelőtti pityergős agonizálásomnak vége lett mikor felhívott, pont akkor mikor beértem a munkahelyre. A hangjával minden rendben volt, aranyos volt és kedves, szóval szerencsére ezt megúsztam. A plusz öröm, hogy megvettük álmaink hangfalát a számítógéphez, úgyhogy most örül, mint majom a farkának. Én meg örülök a melómnak, mert szeretem, neki, az örömének, szóval majd kicsattanok! Remélem így marad!

Címkék:

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!