Nagyon üde hangulatban vagyok, és nem hat rám a kinti borongós szutyok sem.
Akármerre nézek, csak virágos fákat látok, amik körül méhecskék zengenek, és kék eget. Néhány bárányfelhővel. Csobogó Tiszát, és madárcsicsergést. És mosolygó embereket az utcán. Sőt, nem csak mosolygó, hanem vigyorgó, vagy inkább nevető. Boldog embereket. A buszsofőr is kedvesen nevet rám, mikor felszállok. A buszon meleg van, és a lehúzott ablakból beözönlő szél borzolja a hajam, miközben a napfény simogat az üvegen át. A buszon nincs tömeg, az emberek inkább sétálnak, rövidnadrágban, pólóban. Fiatalok szórakoznak a szökőkutak mellett, a padokat úgy lepik el az emberek, mint galambok a villanyvezetékeket. Egy vers jár a fejemben:
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
Azon gondolkodom, hogy ezt a verset akár én is írhattam volna. Leszállok, és tovább megyek. Élvezem, ahogy a cipőm talpa a száraz poros járdán kopik. Élvezem, ahogy egy lágy langyos szellő végigsimítja a végtagjaimat, és mélyen magamba szívom a kellemes virágillatot, amit magával hozott a belvárosba. Elkezdem gyorsabban szedni a lábaimat. Már hiányzik Ő. Útközben rávigyorgok a szembejövőkre, akik boldogan visszavigyorognak Mikor elhaladok egy útépítés mellett, nem zavar a felszálló por és gépzaj, sőt… Emlékeztet, hogy az élet nem áll meg. Hogy miért pont erre, nem tudom. Talán mert nem illik bele a környezetébe, mégis ott van? Egy pillanat, miért ne illene bele? Elvégre ez egy belváros, ahol az ilyesmi nem ritka. Főleg felénk. Vagy tán azért, mert ezen a szinte tökéletes napon, mikor minden jó, vannak olyanok akiknek egy gép felé görnyedve kell izzadniuk, porosodniuk egész nap? Talán ezért. Az élet elhiteti velünk, hogy ma minden jó, de valahol mindig lebukik. Lehet, hogy nem is velünk akarja elhitetni, hogy ma minden jó? Azt akarja, hogy tudjam, hogy ma nekem, csak nekem minden jó. Talán ezt. Igen. Mosolyogva megyek el a piszkos kenyérkeresők mellett, és inkább a célomra koncentrálok. Rá. Úgy látszik, pont jókor jutott eszembe, mert hirtelen meglátom az alakját felém közeledni. Messziről látom, hogy fülig érő vigyor ül az arcán. Ugyanúgy, ahogy az enyémen. Boldogan szökkenek felé, és elkezdek szépen elé szaladni. Úgy látszik, a végtelen örömöm így öltött testet bennem. Pár pillanat múlva már az erős karjai közt fog ölelni. Igen. Én pedig az illatától mámorban úszva lágyan a szájára olvadok… Igen, azt hiszem, pont így lesz…
idill
2011 február 23. | Szerző: nyuszkomuszko
Nagyon üde hangulatban vagyok, és nem hat rám a kinti borongós szutyok sem.
Akármerre nézek, csak virágos fákat látok, amik körül méhecskék zengenek, és kék eget. Néhány bárányfelhővel. Csobogó Tiszát, és madárcsicsergést. És mosolygó embereket az utcán. Sőt, nem csak mosolygó, hanem vigyorgó, vagy inkább nevető. Boldog embereket. A buszsofőr is kedvesen nevet rám, mikor felszállok. A buszon meleg van, és a lehúzott ablakból beözönlő szél borzolja a hajam, miközben a napfény simogat az üvegen át. A buszon nincs tömeg, az emberek inkább sétálnak, rövidnadrágban, pólóban. Fiatalok szórakoznak a szökőkutak mellett, a padokat úgy lepik el az emberek, mint galambok a villanyvezetékeket. Egy vers jár a fejemben:
Azon gondolkodom, hogy ezt a verset akár én is írhattam volna. Leszállok, és tovább megyek. Élvezem, ahogy a cipőm talpa a száraz poros járdán kopik. Élvezem, ahogy egy lágy langyos szellő végigsimítja a végtagjaimat, és mélyen magamba szívom a kellemes virágillatot, amit magával hozott a belvárosba. Elkezdem gyorsabban szedni a lábaimat. Már hiányzik Ő. Útközben rávigyorgok a szembejövőkre, akik boldogan visszavigyorognak Mikor elhaladok egy útépítés mellett, nem zavar a felszálló por és gépzaj, sőt… Emlékeztet, hogy az élet nem áll meg. Hogy miért pont erre, nem tudom. Talán mert nem illik bele a környezetébe, mégis ott van? Egy pillanat, miért ne illene bele? Elvégre ez egy belváros, ahol az ilyesmi nem ritka. Főleg felénk. Vagy tán azért, mert ezen a szinte tökéletes napon, mikor minden jó, vannak olyanok akiknek egy gép felé görnyedve kell izzadniuk, porosodniuk egész nap? Talán ezért. Az élet elhiteti velünk, hogy ma minden jó, de valahol mindig lebukik. Lehet, hogy nem is velünk akarja elhitetni, hogy ma minden jó? Azt akarja, hogy tudjam, hogy ma nekem, csak nekem minden jó. Talán ezt. Igen. Mosolyogva megyek el a piszkos kenyérkeresők mellett, és inkább a célomra koncentrálok. Rá.
Úgy látszik, pont jókor jutott eszembe, mert hirtelen meglátom az alakját felém közeledni. Messziről látom, hogy fülig érő vigyor ül az arcán. Ugyanúgy, ahogy az enyémen. Boldogan szökkenek felé, és elkezdek szépen elé szaladni. Úgy látszik, a végtelen örömöm így öltött testet bennem. Pár pillanat múlva már az erős karjai közt fog ölelni. Igen. Én pedig az illatától mámorban úszva lágyan a szájára olvadok… Igen, azt hiszem, pont így lesz…
Oldal ajánlása emailben
X